Évenként változó, hogy melyik szakkör bizonyul sikeresnek, melyek azok, amelyeket a legszívesebben látogatnak a diákok. Az évek folyamán a szakkörök sikeressége fokozatosan növekszik, hiszen az ügyes kezek szakkör munkáival egyre több elismerést kapnak a diákjaink, nem csak az iskolán belül, hanem az iskolán kívül is, jó példa erre a pályaválasztási kiállítás, ahol a tanulók szakmai munkáin kívül az itt készült tárgyakat is kiállítjuk, ezek mindig nagy sikert aratnak.
Az iskolán kívüli programokat is egyre szívesebben látogatják diákjaink, még abban az esetben is, ha ezek a rendezvények hétvégére, sőt egymást követő hétvégén kerülnek megrendezésre. A diákok szívesen képviselik iskolánkat egyházi-, Kolping- és más rendezvényeken.
Iskolánkban már hagyománnyá vált a gólyaavató, melynek megrendezése a diákönkormányzat feladata. Ezen a rendezvényen a kilencedikesek tréfás, ötletes feladatokat kapnak, melyeket a diákönkormányzat felsőbb évfolyamos tagjai állítanak össze. Az avatás egy humoros esküvel és az osztályok elért eredményeinek díjazásával ér véget. A rendezvényt táncos mulatság zárja.
Január-február táján jön el az ideje a végzős osztályok szalagavatójának. A feltűzött szalag jelzi, hogy közeleg az izgalommal várt nagy megmérettetés időpontja. A szalagavató a nyitótánccal kezdődik, majd a végzős diákok bemutatják tréfás, vidám műsoraikat. A program az ünnepi köszöntőkkel folytatódik, amit egy, a végzős diákok és hozzátartozóik részére rendezett állófogadás zár.
A tavaszi tanulmányi kirándulást már az év elejétől tervezik és szervezik az osztályok, az utazás napját mindig nagy izgalommal várja a diákság.
Áprilisban tartja az iskola a névadójának tiszteletére rendezett napot, azaz a Kolping-napot, amikor a diákok vetélkedőkön, illetve sport programokon vesznek részt, a nap az eredményhirdetéssel és a helyezettek jutalmazásával zárul.
Diákjaink a tanulmányi versenyeken is jól teljesítenek, hiszen az utóbbi években rendszeresen részt veszünk az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi versenyen és a Szakma kiválló tanulója versenye is.